szeszlér_veraA nevem Szeszlér Vera, kommunikációs tanácsadással, elsősorban tartalommarketinggel foglalkozom: a ’10-es évek elején szabadúszóként, előtte ügynökségnél, 2014-től öt évig a Számlázz.hu csodacsapatában, 2020 elejétől pedig mint tartalomdesigner. Alább kedvenc és legfontosabb munkáim, rólam részleteket a Bemutatkozás alatt találsz. Megbízóim, munkatársaim (barátaim) itt beszélnek helyettem: Ezt mondják ők. A Kapcsolatot is felveheted velem, vagy olvasgathatsz tovább Kreativitásról, ahol többek között egy szigorú titkot is mutatok…

Valódi szakmai tartalmat a content design blogon olvass,  mert ez “csak” a személyes-szakmai.

REPOSITIO: Lőrincz Emőke kiállításának megnyitója

Itt most egy Repositio című kiállítás nyílik éppen. 

Lőrincz Emőke barátnőm festette ezeket a képeket. 

A megnyitó szövege pedig arról szól, hogy szubjektíven számomra mi is ez a “repozíció”: hogyan rendezhetjük információk és gondolatok mellé az érzéseket, amiket festmények, képek konkrét csoportja kivált bennünk. Csak néhány szempontot mondok, természetesen az Emőkével folytatott titkos, négyszemközti beszélgetések alapján.

Kezdjük ott, hogy már Emőke színvilága totál transzformatív. Festői időszakain (mert már ilyenjei is vannak ám!) végighullámzanak a jellemző árnyalatok, mint egy hosszú évekre elnyújtott napfelkeltében. 

Hát mi ez a rózsaszínbe játszó jelen idő, ha nem maga a szín-tiszta átalakulás, vagyis repozíció? 

Vagy itt a kép, ami kígyóból lett néni: a Kígyó néni vásznára először a hüllő, majd egy az eredeti képet vonalaiban még őrző portré került. Átalakult. 

A kicsit vízihulla-szerű úszó nőci, a Lebegő sem vízszintesnek, hanem függőlegesnek indult – csak közben átalakult.

Ugyanúgy Csenge szerepel azon a másik képen is, amit Emőke a főművének tekint (most éppen). 

(Ez az Eszmélés.) Eredetileg nem állt rajta égnek a lány haja, de aztán átalakult. Sőt, még egy időre Iluskává is változott (aki a János vitézben ugye rózsává, majd az élet vizéből kikelve újra Iluskává!), mert elindult a Petőfi pályázaton – de már elmúlt…

Emőke egy igazi felfedező. Nézi, ahogy a formák alakot nyernek, és ő “csak” leköveti a mozgást. Pacát szereztem a papíromra, ahogy jegyzeteltem a műtermében ehhez a megnyitóhoz – a persze rózsaszín pacából Emőke pillanatokon belül fekvő női alakot varázsolt nekem: ember legyen a talpán, aki megmondja, ez most inkább paca, vagy inkább nő, hiszen pont mindkettő: egymásból át-vissza-formálódva, örök, kölcsönös összefonódásban.

Emőke egy igazi felfedező. Hiába gondolja, hogy “az ő korában” ez már kissé anakronisztikus. Én pedig tulképp irigylem, hogy ez a “repozíciós skill-set” örökre vele marad. Amikor 2018-ban az Acta est fabula c. kiállításán ugyanígy álltam a képei és közönsége között egy remegő papírral a kezemben, életem egyik legboldogabb időszakát éltem. Hát most nem, és a körülöttünk őrjöngő világ sincs épp a legfényesebb állapotban… Mindez idő és kataklizmák alatt Emőke finom, csendes vizuális igézetben és örökmozgó felfedező-üzemmódban kísérletezik tovább a kisebb, és egyre nagyobb vásznakon, alakítja-formálja a világot.  

Tudjátok, hogy lesz például egy ártatlannak induló vadidegen Insta-sztorijából festmény? Hát repozíciós evolúció során. Ahogy az Emőke által bérelt műterem maga is elképesztő átalakulásokon gurul keresztül, egy helyben állva: a Svetics Katolikus Gimnáziumban nevelkedett művész olyan házban alkot, amit egy időben a Szochnut, a zsidó bevándorlási hivatal bérelt annak tulajdonosától, az evangélikus egyháztól – speciel konkrétan az a lelkész Emőke főbérlője, aki az ex-sógornőm egyik legjobb barátnőjének férje, de ez csak egy vicces mellékszál, amire nem sok esély volt, hogy valaha fény derül… Viszont süt belőle, hogy az ismeretségek szövevénye is láthatatlanul ölti fel új és új formáját, akár résztvevőik tudta nélkül, mint egy semmit nem érzékelő, “guruló” épület…

Szóval, hogy hogyan is lesz Insta-sztoriból festmény, ugye?

Történt egyszer, hogy Emőkét megkérte egy kollégája, fesse le a sztár-fociedzőt Arsene Wengert – akiről kevesen tudják, hogy olyan hosszan, 22 évig volt az Arzenál menedzsere, hogy tiszteletből felvették a keresztnevét… Ennél jobb REPOSITIO-történetet még kitalálni sem lehetne, nemdebár…?

Szóval az Insta-sztori: a #wengerknows hashtag alatt futó sztáredzőnek akkora a kultusza, hogy “teljes mámor” fogadta a kolléga számára végül elkészült, és Emőke Instáján megjelenő festményt. Egy random, kanadai Wenger-rajongó rá is írt Emőkére, áradozott neki a magyar foci régmúltjáról, szó szót, bekövetés bekövetést követett, és Emőke viszont-szivecskézte a fickó posztjait – akiről így lassan kiderült, hogy maradék alapanyagokból “limitált szériás” gurmé ételeket készítő szakács… (Repositio!) 

Namost, ez is milyen ember és szakma, sose találnád ki, hogy létezik, nem? Ilyen barátai vannak Emőkének az Instán.

Történt tehát egyszer, hogy a Fickó betört orral jelent meg az egyik Insta-storyjában, ami Emőkének valamiért nagyon megtetszett, le is mentette a telójára a képet – a többi pedig már történelem és ott lóg a falon. Hónapokkal később festette meg és posztolta a balesetes ábrázatot, Fickó pedig konkrét (bár csak elképzelt) könnyek között hálálkodott büszkén, az anyukája pedig (mert ezt is megtudtuk) el se bírta hinni, hogy betört orrú szakács-fiacskájáról valódi festmény készült, valahol Európában. 

Megnyitó betört orrú szakáccsal, ex-kollégákkal és tulipánnal (Fotó: Horváth Zoltán)

Azt képzeljétek el, mi lesz, ha meglátja: még kiállításra is eljutott a kolléga-inspirálta sztárfociedző-festmény által köttetett barátság története!

Emőke rendre kapacitálja Fickót, rakja csak ki a fantasztikusan kinéző, eredetileg “turkált” anyagokból készült gurmé-sütiket az Instájára, ahol most a profilképe az itt megtekinthető Emőke-mű: ne törődjön a komplexusaival, hogy ő csak egy az egymilliárd userből, mert a története kincset ér. Vágjátok, hogy mindenki története kincset ér, ugye? Ennél valószínűtlenebbet kitalálni sem nagyon lehet – és ti mind valószínűtlenek vagytok… (“én nem!”….)

Emőke lefestette Anna nénit is, aki a közelmúltban alakult át élő személyből emlékké… De amíg élt, Emőke szomszédja volt, akit ő istápolt, mert öregségében még a bankkártyája pin-kódjára sem emlékezett, úgyhogy együtt jártak le az automatához pénzt felvenni. Anna néni így nem egészen halt meg, festménnyé alakult át, ezt is tessék megnézni. 

És csodálkozni, elbűvölten rajongani velem együtt azon a varázslatos képességen, hogy valaki a világ átalakulását egy pillanatra elcsípi nekünk: hogy a folyamatos, multidimenzionális, téren, időn, anyagon és szellemen átnyúló transzformációt lehozza nekünk látványba, érzésbe. 

Egy pillanatra tehát megpihenhetünk a megnyugtató állandóságban, a káosz utáni csendben, ahol a festett átalakulás tapintható, mögötte viszont az abszolút UNIVERZÁLIS mozdulatlanul és végtelenül tágaskodik. Mint színes festék mögött a fehér vászon-kiterjedés.

Mi van? Hogy erre képes lenne valaki? Valószínűleg erre a művészet képes, erre “találták ki”, enélkül totál el lennénk veszve. Enélkül horrorisztikusan, halálosan félelmetes lenne ez az őrülten kisodródott világ. Megérteni nem lehet, ettől olyan borzalmasan ijesztő. Aki mégis kitapintja sajátos varázs-csápjaival az átlényegülés pillanatát, lelassítja nekünk és megszelídíti az érthetetlent, az fontos szolgálatot tesz mindannyiunknak. Én legalábbis köszönöm szépen!

*******

Kiállítás: DUAL ART Galéria, 2022. április

Projekt: Ars Longa // Alapító: Gebler Kitti

Eseményfotók: Horváth Zoltán (Lőrincz Emőke FB-oldalán)

*******

10 év szép & nagy idő! :)

Mivel ez a személyes-szakmai blogom, itt bármennyi szentimentalitást megengedek magamnak: 10 év huss elrepült, és még mindig szívből gyűröm az ipart! 🙂

Lássuk be, voltak nehéz pillanatok. Amikor másnap megmozdulni sem tudtam, mert kitaláltam, hogy én most inkább kertésznek állok, és behívtak egy próbanapra. Amikor súlyos állapotban lévő csapattal próbáltunk fontos projektet profin lezárni, miközben szeletelni lehetett a feszkót a levegőben. Amikor szabadúszóként éppen irgalmatlan mennyiségű, vagy éppen alig pötyögő munka áramlik át rajtam, alig tudom eldönteni, egyik nyomasztóbb-e, vagy még inkább leterhelő a másik… És nemcsak voltak, vannak is nehéz pillanatok. Ezekben a napokban-hetekben például annyi a feladat, hogy még hétvégén, és tánc helyett is dolgozom (meg itt blogolok:)), de ez tipikusan a szép nehézségek közé tartozik, ez pörget, ez izgalmas, és közben szuper arcokkal hoz össze a “sors”! (Szó szerint arcokkal: lényegében mindent online csinálok, egy-két pillanattal a covid-járvány előtt lettem szabadúszó, ez így együtt sztenderd 2D-re redukálja a munkakapcsolatok 90%-át.)

De amikor ezt a személyes-szakmai blogot elindítottam, 10 éve, már jó másik 10 éve is ebben pörögtem! Ahogy az első 8-10 poszthoz is már a múltból kanalaztam össze az infót, projekteket, az ügynökségi és újságírói feladatokat, vagy az Emőke által tervezett névjegykártyákat. (Emlékszik még valaki erre a szuper-búmer használati tárgyra…? 🙂 Épp mostanában dobtam ki néhány kilónyi kommunikáció-ipari történelmet ezekből a helyes kis szeméthalmokból. Bár néhányat azért megőriztem…)

Több évtizednyi portréfotó (1. Kreatív Magazin, 2. levendulaszüret, 3-4-5. Őzse Attila fotói)

Picit kezdem magam úgy érezni, mint egy “tapasztalt vén róka”, annak minden pozitív és negatív következményével együtt. Tudom, hogyan nyúljak egy feladathoz, nagyjából vágom, hogyan osszam be az energiáimat, többnyire ismerem, akihez bármilyen kérdéssel fordulhatok, és még mindig kíváncsi vagyok az újabb és újabb generációkra, megoldásokra. Miközben nem ijedek meg, ha kivonulással fenyeget a Meta (Konrád is milyen lakonikus nyugalommal kommentálta már), és tudok nemet mondani, ha és amikor tényleg nem fér el egy projekt a puttonyban. Ismerem a puttonyt: mivel egészséges foglalkoznom, mivel nem, és mi az, amitől picit jobb hellyé válhat a világ. Voltam azóta szabadúszó, csapattag, újra tanácsadó és mellette részben újra csapattag: képes vagyok élvezni mindkét életforma előnyeit és elfogadni a hátrányait, amikor épp az van terítéken. Kitaláltam egy kommunikációs koncepciót content design néven, aminek nagyon tetszik a fogadtatása, évről évre újabb módokon, ahogy érik — és már másolják is! 🙂 Nézegetem néha a szakmai és vállalkozói attitűdöket, sajátomat és másokét, és szeretem a helyem ebben a kis magyar biliben, ahol mindenki tud mindenkiről, és ahol annyi klassz kommunikáció, rendezvény, karakter és pixel születik, és ahol ha nagyon akarunk, még tenni is tudunk egy csomót egymásért és azért a bizonyos “világért” — és bizony gyakran akarunk.

Egyszóval: szentimentális vagy nem, szakmai életem, én így szeretlek. Bár ebben a formában nem jut el hozzájuk, de azért köszönöm mindenkinek, aki bármilyen módon is (munkatársként, megbízóként barátként, cinkosként, interjúalanyként, oktatóként, al-, vagy felvállalkozóként, esetleg podcast-hallgatóként) társam ezen az úton.

PS: És azóta is, még mindig imádom a levendulát! 🙂

Egy zsúfolt év margójára

podcast, projektek

Tizenkilencre húztam lapot (bár ezt akkor még nem lehetett tudni), amikor 2019 végén, “percekkel” a világjárvány kitörése előtt ugrottam fejest ismét a szabadúszásba. Azóta az akkor útjára bocsájtott content design koncepció szép utat járt be, ma is járja, és újabb évet töltött missziója felé lépegetve. Ez pedig az, hogy

a magyar nyelvű neten csak olyan (marketing-célú) tartalmak szülessenek, melyek mind a kibocsátó, mind a befogadó számára valódi értéket jelentenek.

2021-ben már aránylag magabiztosan gördítem a szálakat, és lázasan kutattam azt a saját kommunikációs csatornát is, ahol a legszívesebben “társalgok” mindazokkal, akiket érdekelhet a tartalomdesign. Ennek a keresgélésnek egyik legnagyobb, legpirosabb gyümölcse lett a novemberben debütált 317 podcast. Készítőként igazi élmény (naná, két ilyen kolléga, Elek Márton és Pintér Szabolcs mellett milyen is lehetne:), közben persze rengeteg tanulás, és reméljük, hogy hallgatóink számára is egyre több jóságot-okosságot-fejlődést hoz. (Ha máris belehallgatnál, ugord át a blablát, és irány a 317 podcast a Spotify-on!)

Új liebling projekt a pályán: felskálázzuk a hatást!

Emellett számos rövidebb projektről is mesélhetnék az évből, amit nagy örömmel vittem végig kedves ügyfeleimmel, de a Számlázz.hu PARK mellett egy nagyon fontos “küldetéshez” is csatlakoztam idén ősszel, ami láthatóan még sokáig kitart.

A Scale Impact egy olyan társadalmi vállalkozás, mely más társadalmi vállalkozásoknak és non-profit szervezeteknek (őket hívjuk összefoglalóan impact szervezeteknek) ad a háló és a hal mellé halászni tudást: ez azt jelenti, hogy a cégek, akik megtalálták a számukra fontos társadalmi vagy környezeti ügyeket, nemcsak pénzt, hanem az impact szervezetek fejlődését is “odaadják” támogatásként. Elavult a CSR fogalma (sajnos a használat amortizálta), de itt van “helyette” a stakeholder elköteleződés, az a támogatói munka, ami egy vállalat értintettjeinek érdekeit nézi támogatói tevékenysége kapcsán, de olyan teljes körben, hogy az akár még a természetet is magában foglalhatja! A Scale Impact tehát összekapcsolja az ügyeket támogatókat (azaz donorcégeket), és az ügyekért közvetlenül dolgozókat (impact szervezeteket), úgy, hogy évekig gondozza tovább a menedzsment-, marketing, forrásteremtési, szervezeti és egyéb készségeik fejlődését is. Hogy ez mit jelent? Azt, hogy a “szegény, forráshiányos, vállalkozói képességeket nélkülöző civilek” sokkal eredményesebben léphetnek pályára azokért a célokért, melyeket amúgy a társadalom, mi, magánemberek, vállalkozók, cégvezetők szintén életbevágóan fontosnak tartunk. A Scale Impact csapatával nemcsak content design projektben, hanem hosszú távú együttműködésben gondolkodunk, amiért azért vagyok nagyon hálás, mert közvetve ilyen és ezekhez hasonló sztorikat segíthetek fejlődni, célt érni.

Így vágunk bele az “évvége-szezonba”, és a “hajrá ’22!!”-be… 🙂

Ma zárult projekt: az ideális

Ilyet még nem csináltam, de a projektzárás felvillanyozottságából írok néhány mondatot, mert nagyon szerettem.

Milyen az ideális projekt?

Nekem? Amilyen ez volt: rengeteg érték cserélt köztünk gazdát, és mindkét oldalon sokkal gazdagabbak lettünk.

  • Tanultunk egymástól: ők tartalommarketing-tervezést tőlem, én a szakmájukból egy csipetet, a cégépítés nehézségeiről egy jóadagot, és a kontent-terv befogadásának egy speciális módját, tervezést, átadást, szervezést, támogatást tőlük.
  • Készítettünk közösen egy kontent stratégiát, aminek “operatívba fordítását”, majd eredményeit mind kíváncsian és tele támogató energiákkal várjuk.
  • Beszélgettünk egymással is és kommunikációs perszónákkal is – és a beszélgetések nyomán valahogy jobb hely lett a világ…
  • Most először sikerült egy szövegírót is “mellékelni” a tartalomstratégia mellé, aki szintén velünk volt a releváns workshopokon, így a (szöveg-igényes) implementálásba átlépést is szépen kipárnáztuk. Ezzel már nemcsak magamnak szereztem munkát, hanem egy szuper szakinak is, akit örömmel ajánlottam, szintén ideális match-et érezve a buliban.. 🙂

Az eredeti tervhez képest (négy workshop, közte egy kis perszónakutatás) még bővítettük is menet közben a projektet, mert a tématervező alkalmat annyira hasznosnak találta a csapat, hogy duplázást kértek belőle. Jól volt tehát kitalálva, mégis “korrekcióra” szorult.. :), ráadásul így kábé fél évre való tartalmat össze tudtunk ötletelni a közösen megszült stratégia mentén, méghozzá azon frissiben.

Megbízómnak köszönhetően nagyszerűen felépített alapokra húztuk rá a tartalomfejlesztést. Látszik, hogy a csapat további fejlődésének valóban ez a gondolkodási-tervezési folyamat volt a záloga: istenien (= teremtő módon) fogják tudni használni a létrejött 20+ oldalnyi okosságot.

Hogyan, kinek köszönjem meg az ügyfélen és minden korábbi munkatársamon, mentoromon, tanáromon kívül, hogy ez nekem így összejött…? 🙂 Köszönöm, akárhova szóljon is a hála!

(Képünk illusztráció: Monstera fotója a Pexels oldaláról – neki is hála.)

2020. >>> 2021.

A legtöbb januári posztnak kb. ez a címe. Ebben az évben különös jelentősége van az évzáró-évindító posztoknak, mert covid… Előző kollektíven odabaszós évünk, az arra fejcsóválva, homloktörölgetve, face-palm-osan, vagy akár legörbülő szájjal való visszatekintés szinte megkönnyebbülést hoz: túlvagyunk rajta. Persze se a járványon, se a következményein, se a társadalmi hullámvasúton nem vagyunk túl, de sokan szeretik “az évünk” számlájára írni annak eseményeit. Anélkül, hogy ebbe a naiv hibába esnék, azért visszatekintek a saját hullámvasutamra.

1. a content design éve

Megírtam a content design blogjára a content coaching-design első közös évének történetét, ügyfelekkel, fontosabb médiaszereplésekkel, és a nagy emberi meglepetésekkel együtt. Elég az hozzá, hogy sikeres évet zártam, mert rengeteg csodálatos emberrel ismerkedtem meg, és szabadúszó pályám sem állt bele gerelyként a földbe, amikor kitört a járványszitu… Sőt, az online szolgáltatások, a digitalizáció és a Számlázz.hu ökoszisztéma, ahol jellemzően mozgok, kifejezett lendületet vett, amúgy globálisan.

Bővebben…

Amikor érkezik az ötlet…

cc_canvas1.png
Egyre többször merült fel bennem, ahogy vállalkozókkal, ötletgazdákkal beszélgettem mondjuk tartalommarketingről, hogy nincs annál erősebb tartalom, mint amit ők maguk hoznak létre. Oké, lehet, hogy megint a Számlázz.hu-ból indulok ki, és ez a kiindulópont tele van elfogultsággal. Mert egy nagyon jó ötletből egy nagyon jó csapat egy nagyon sikeres Bővebben…